Jamzveleg

Megérkezett a trinidadi születésű, amerikai énekesnő második albuma. Az első lemeze után egy nagyon megosztó előadót ismerhettünk(?) meg. Nagyon sokan kedvenc előadójukká avatták, de a többség feje felett egy nagy kérdőjel lebegett. Most, hogy megérkezett az első lemez (Pink Friday) folytatása, kijelenthető, hogy a helyzet semmit nem változott. Nicki bevallása szerint több alteregója is létezik, ezt pedig a friss korong teljes mértékben bizonyítja.

Bevallom, nagy kíváncsisággal kezdtem el hallgatni a dalokat. Négy nagyobb részre lehet osztani az albumot. A rapper Nicki indítja a sort. Őt követi a kicsit Rihannára hajazó RnB énekes. A lemez közepét egy a bulikba szánt szakasz foglalja el, a végén pedig egy andalgós, szerelmes rész helyezkedik el. Az utolsó szám, mint egy keretbe foglalva a lemezt, az elején elhangzott számokra hasonlít.

A Roman Holiday-vel kezdődik a kirándulás. Ezzel a számmal rögtön az arcunkba kapunk egy olyan számot, amit nem nagyon lehet hova tenni. Első hallgatásra egy kicsit elmebeteg, de többszöri lejátszás után összeáll, és egy nagyon érdekes, de egyébként élvezhető darabot kapunk. A következő hat szám (Come On A Cone, I Am Your Leader, Bezz In The Trap, Hov Lane, Roman Reloded, Champion)  egy kaptafára megy. Alapjaiban nem rossz számok, de a Nicki szinte már védjegyévé vált szóismételgetések néha már unalmasak vagy roszabb esetben idegesítőek. Ugyanakkor ki kell jelenteni, hogy ez az a műfaj, ami igazán kiemeli Minaj kiasasszonyt az előadók közül. Annak idején, amikor először hallottam, én is erre lettem figyelmes. Azt, ahogy játszik a hangjával, senki másnál nem lehet megtalálni.

A következő blokkban jóval lazább vizekre evezünk. A Right By My Side c. szám, melyben Chris Brown működik közre, nagyon könnyen Toplistás darab lehet. Nagyon kellemes hangzása van, és a vége fele még kapunk egy kis rappet is, ami nagyon el lett találva. A Sex In The Lounge jól el van a lemez középmezőnyében, semmi extra nincs benne.

A tizedik számmal értünk el a lemez azon részéhez, ami a legtöbb kritikában nagyon le lett húzva. Az itt található zenékben tény és való, hogy egy kis 90es évekbeli electro-pop hangzás van. De azt nem szabad elfelejteni, hogy ki is a producere ezeknek a számoknak. Aki jártasabb mai pop-ban, annak ismerős RedOne neve. De ha nem, akkor szerintem elég, ha csak annyit mondok, hogy olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Pitbull, Lady Gaga, Usher, Enrique Iglesias. Úgyhogy nem szabad leírni ezt a részletét a lemeznek. Már csak azért sem, mert a Starships c. szám megjelenése óta a Toplisták elején helyezkedik el, és én ilyen "produkciót" várok a Pound The Alarm valamint az Automatic-tól is.

A Marilyn Monroe-val egy kis nyugis, levezető részt kapunk. Kellemes hangzással, valamint a Gun Shot-ban egy érdekes kollaborációval találkozhatunk. A Dancehall világában tevékenykedő Beenie Man működik közre, amivel a szám egy nagyon hangulatos karibi hangzást kapott. A Young Forever és a Fire Burns elég szürkére sikeredett.

A lemez végére pedig bekerült az eddigi legnagyobb negatív visszhangot okozó érdekesség, a Stupid Hoe. Ez a szám egyszerűen érthetetlen, ritmustalan zagyvaság. Az album első klippje ehhez a számhoz készült el. A legnagyobb videómegosztón már több mint 43millióan nézték meg, a szavazók 2/3-ada pedig negatívan voksolt. Ami teljesen érthető. Nem tudom honnan jött ez a szám, de az biztos, hogy óriási luftot rúgtak vele.

A Pink Friday után nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Nicki megint megmutatta, hogy milyen sok oldalú. Az éneklés nem tartozik az erősségei közé, ellentétben a rappel, de abban a világban, ahol mindent a pénz mozgat, sajnos sok előadó inkább azt csinálja, ami a népnek kell. Érdekes, néhol erőteljesen ellentétes érzéseket váltott ki belőlem a lemez, de én elégedett vagyok vele. Érdekes előadó a nagyfenekű Barbie. Lehet szeretni és lehet utálni is, de ez az album új magasságokba emelheti. A Grammy-jelölésben biztos vagyok, sőt én még egy díjat is megelőlegezek neki.

8/10